A Garay János Gimnáziumból átköltöztetett 7 osztály birtokba veszi az újonnan felépült épületet, amely Erdélyi Zoltán Ybl-díjas építész tervei alapján készült, a Tolna megyei Építőipari Vállalat kivitelezésében. 1970-ben vette fel az intézmény a Rózsa Ferenc Szakközépiskola nevet. Az iskolaépületben ekkor egy műhelyterem volt, az igényeknek megfelelő tanműhelyt 1972. decemberében adták át. A képzési irányokat gyakran változtatták a következő években is:
Új szakok indultak rövid időre:
1985/86-ban ismét új szak indult a megszűntek helyén:
A főépületben - a klubszoba helyén - újra műhely létesült. A nagy létszámú korosztályt az iskola csak úgy tudta fogadni, hogy új tantermeket alakított ki: kettőt a kollégiumi lakásokból, egyet a 2. emeleti zsibongóból. Az iskola neve 1991-ben Rózsa Ferenc Szakközépiskoláról Műszaki Szakközépiskola és Technikumra változott.
Folytatódik a régóta tartó harc az iskola és a képzési irányok fennmaradásáért. Elhatározás születik egy műszaki fakultációs gimnáziumi osztály indítására. Az oktatott szakok iránt tovább csökken az érdeklődés.
A jelentkezések radikális csökkenéséből levont következtetés alapján történt döntés az iskola képzési irányának megváltoztatására, illetve kísérletet tett a tantestület az érettségi utáni elektronikai technikusképzésre. Az utóbbira nem volt számottevő érdeklődés.
Az iskola profilja kezdetben nem változott, továbbra is két gimnáziumi és egy középiskolai osztály indult évente.
A 2002/2003-as tanévben megújítottuk iskolánkban a helyi tanterveket, és 2003. szeptemberétől - a kétszintű érettségi bevezetésére készülve - az emelt szintű képzésben - magyarból, történelemből és matematikából külön csoportban, a többi választott tantárgyból továbbra is plusz órákban - vehettek részt a tanulók.
A 2003/2004. tanévben indult az informatikai statisztikus és gazdasági tervező két éves felsőfokú OKJ képzés a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karával együttműködve. A tanév végén először haladta meg az iskola tanulmányi átlaga a 4 egészet. Ebben a tanévben a nevelőtestület új pedagógiai programot alkotott.
A 2004/2005. tanévben iratkoztak be utoljára tanulók az informatikai szakközépiskolai osztályba, a képzés ettől kezdve fokozatosan megszűnik. Ugyanebben a tanévben jelent meg iskolánkban az öt évfolyamos nyelvi előkészítő osztály. 2004 decemberében rendeztük meg az első Általános és Középiskolások Neumann János Nemzetközi Programtermék Versenyét. 2005. május-júniusban sikeresen lezajlott iskolánkban az első kétszintű érettségi vizsga. Az emelt szintű érettségi vizsgák is kiemelkedően jól sikerültek.
A 2005/2006. tanévben már csak gimnáziumi osztályok indultak, ezzel a képzési profilunk letisztult. Elindítottuk a középfokú, integrált ügyfélkapcsolatok asszisztense OKJ képzést az intézményben. Ebben a tanévben iskolánkban a HEFOP 3.1.2. program keretében elkezdődött a kompetencia alapú képzés bevezetése.
A 2006/2007. tanévre az addigi három helyett négy gimnáziumi osztályba jelentkezhettek iskolánkban az általános iskolát végzett tanulók.
2007/2008-as tanévben a Pécsi Tudományegyetem Pollack Műszaki Karával együttműködve indítjuk folyamatosan a műszaki informatikai mérnökasszisztens képzést, valamint segítségükkel lokális oktatóközpontjává váltunk a Cisco Hálózati Akadémiának, amely nemzetközileg elismert a hálózatfejlesztő szakemberek körében.
2008/2009-es tanévben intézményünk az integráció során új nevet kapott: I.Béla Gimnázium, Informatikai Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda.
2008. szeptemberében az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól pályázati úton elnyertük a „Tehetséggondozó Középiskola” címet.
www.ibela.hu
Az oldalon lévő tartalmak, fényképek, videó anyagok szerzői jogokat tartalmaznak.