
Kedves Bélások!
A Miskolci Egyetem 2025. december 4-én (csütörtök) és 5-én (péntek) ismét megnyitja kapuit a középiskolás diákok és szüleik előtt.
A két nap során az érdeklődők nemcsak az egyetem által kínált képzéseket ismerhetik meg, hanem megtekinthetik a laborokat, beülhetnek egyetemi előadásokra, bepillanthatnak az egyetem mindennapjaiba, valamint felsőbbévesekkel vagy leendő oktatóikkal is megismerkedhetnek. A programokkal egy időben folyamatosan tájékozódhatnak a képzésekről a kari standoknál, illetve fontos információkat kaphatnak a náluk kitanulható szakmákról a kiállítóként jelenlévő, egyetemükkel szoros együttműködésben álló, többnyire duális képzést is indító vállalatoktól.
A Nyílt Nap szerves részeként a „Tudomány Csarnoka” programsorozatunk által az érdeklődők megismerkedhetnek különböző technológiákkal, innovatív megoldásokkal és látványos tudományos segédeszközökkel, miközben oktatóik és tudományos munkatársaik mutatják be a Miskolci Egyetem kutatóéletét és a diákok előtt álló lehetőségeket.
Nagy hangsúlyt fektet az egyetem a pályaválasztás támogatására, így képzett tanácsadóik a MyOrientify tudományos alapú pályaorientációs rendszer segítségével személyre szabott karrierirányokat és szakmaajánlásokat kaphatnak a Nyílt Nap keretein belül.
Örömmel várják a Nyílt Napra nem csak a 12. évfolyamos, de az alsóbb éves diákokat, akár a szülőket és pedagógusokat is.
Az iskolából való hiányzásotokat természetesen igazolják!
Kedvet kaptál a Nyílt Naphoz? Nézd meg a Facebook eseményüket, ahol részletes információkat találsz!

www.ibela.hu
Az oldalon lévő tartalmak, fényképek, videó anyagok szerzői jogokat tartalmaznak.