Kedves Olvasóink!
2025. március 13-án a Rákóczi szövetség támogatásával a szerbiai Szabadka városába látogatott iskolánk 46 tanulója és 2 tanárja. A program keretében a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumba látogattunk, ahol megismerkedtünk a határon túli magyarság oktatási rendszerével, az ott tanuló magyar nemzetiségű diákok mindennapjaival.
Az iskolában Szabó Hunor szakos tanár úr fogadott minket nagy szeretettel, aki történelem tantárgyat tanít az iskolában. A tanár úr segítségével belecseppentünk a történelmi város múltjába, valamint bepillantást kaptunk jelenébe is.
Elsőként meglátogattuk a városközpontban található Kosztolányi Dezső emlékműveket, felelevenítettük az író gyermek- és diákéveit, személye iránti tiszteletünket kis koszorúval fejeztük ki.
Ezután megcsodáltuk a helyi zsinagóga szépségét, ami a szecessziós építészet ékköve. A második világháború alatt számos szabadkai zsidót koncentrációs táborokba deportáltak, így a háború előtti ötezres zsidó szabadkai közösségből csupán kétszázan maradtak a háború végére. A megcsappant lélekszámú közösségnek már nem állt módjában fenntartani a zsinagógát, ezért 1979-ben az épületet átadták a városnak. A csodás építészeti elemek és mélyen megrázó emberi sorsok emlékeként fennmaradt épület méltán a világörökség része.
További gyöngyszemnek bizonyult a városháza szecessziós stílusú épülete, amely magyar népművészet, kovácsoltvas és kerámia díszítések által esztétikailag egyedülálló épület. Az épület ma is számos intézményt és szervezetet ölel magába, így például a városvezetést, a polgármesteri kabinetet, de például történelmi archívumokat is. Az épületet bejárva a helyi idegenvezető segítségével betekintettünk a város alapításába, a lakosság összetételébe, az itt élő kultúrák mesterségeibe is kulturális örökségébe is.
Kirándulásunk során örömmel fedeztük fel, hogy mindenhol magyar emlékek, feliratok és nem utolsóban a magyar ajkú lakosság is életben tartja a magyar örökséget. A városnézés során feltárt „viharos” történelem intő példája, hogy a múlt eseményeiből tanulva a következő generációk felelőssége a nemzeti és nemzetiségi értékek átörökítése, a sokrétű kulturális örökség megőrzése, az európai szellemiség és értékrend megbecsülése és megerősítése.
A nap utolsó programja a közelben található a Délvidék egy újabb gyöngyszeme, Palics volt. Palicsi-tó partján fekvő békebeli hangulatú kis fürdőváros századfordulón vált kiemelkedő fürdőhellyé, a felújított épület és zöldterület a napsütéses és élményekben gazdag nap méltó zárása volt.
Ziegler Teréz
szaktanár
„Sekély vizek, csillogó fölületek gyöngyhalásza vagy. Igazságod: káprázat. De mégis a te mélységed az igazi mélység, holott fenekét nem éri el semmiféle mérőón, s mégis a te igazságod lesz igazság egy varázslat által. Ne vágyakozzál az igazi tengerre. Ott is csak a fölszín a szép. Ha mélyebbre bukol, mint tested magassága, már nem tudsz lélegzeni, már nem lehetsz természetes.” - Kosztolányi Dezső
www.ibela.hu
Az oldalon lévő tartalmak, fényképek, videó anyagok szerzői jogokat tartalmaznak.