Kedves Bélások!
A Luca Pacioli Egyesülete az idei évben harmadik alkalommal hirdet pályázatot Luca Pacioli Kiválósági Díjra, amelynek célja azon - felsőoktatási intézménybe felvételiző – hazai és külhoni diákok anyagi támogatása, akik tehetségesek és elhivatottak felsőfokú szakmai tanulmányaik elkezdése iránt.
A Luca Pacioli Kiválósági Díj által elnyerhető összeg: 100.000 Ft/fő. A pályázati időszak 2023. március 27-ig tart. A pályázat pontos részletei a weboldalon érhetők el.
Miért fontos számunkra a fiatalok támogatása?
"Egyesületünk küldetése, hogy biztosítsa a számviteltudomány, a pénzügyi ismeretek, az adózási ismeretek területén, valamint az ezekhez szorosan kapcsolódó területeken a legkiemelkedőbb szakemberek és vezetők utánpótlásának folyamatos kinevelését a magyar akadémiai és vállalkozói szféra számára. Küldetésünk megvalósítása érdekében támogatjuk az ezen szakterületekkel foglalkozó egyetemi diákszervezetek megalapítását és működését. Partnereink segítségével megszervezzük szakmai képzésüket, támogatjuk közösségépítő tevékenységeiket. Törekszünk ezen szakterületek széles körű népszerűsítésére, valamint közvetlen felelősségvállalásunk jegyében igyekszünk elősegíteni a nehéz anyagi háttérrel rendelkező fiatalok szakmai előrehaladását is. Ez utóbbi célunk hívta életre a Luca Pacioli Kiválósági Díjat."
www.ibela.hu
Az oldalon lévő tartalmak, fényképek, videó anyagok szerzői jogokat tartalmaznak.