Az estről készült felvétel
(Kattintható link)
2022. december 9-én 17.00 órától ünnepelte a Szekszárdi I. Béla Gimnázium fennállásának 55. évfordulóját a Művészetek Házában. Az ünnepi műsort Lévai Rafael 9. C osztályos tanulónk trombitajátéka nyitotta, akit zongorán Füzi János kolléga, a Liszt Ferenc Zeneiskola tanára kísért.
Hajós Éva, a Szekszárdi I. Béla Gimnázium igazgató asszonya köszöntőbeszédében felidézte a régmúlt eseményeit, illetve az intézmény jelen helyzetéhez vezető utat.
"Milyen érzés lehetett 1967. szeptember 18-án belépni az éppen átadott épület kapuján? Biztonságot, büszkeséget, elégedettséget érezhettek azok a diákok, akik 7 osztályt alkotva áttelepültek a Garay Gimnáziumból, hogy a vadonatúj Ipari és Mezőgazdasági Szakközépiskolát birtokba vegyék és élettel töltsék meg?
Egy új iskola mindig ígéret, hasonló egy gyermek felneveléséhez.
Az 1990-es rendszerváltással szinte eltűnt az akkori képzések iránti igény. 1990-ben az iskola korábbi, már jól ismert és jól csengő neve – röviden a „RÓZSA” is eltűnt. 1992-ben elindult az első gimnáziumi osztály és intézményünk új életre kelt. 1993-ban az iskola felvette a szekszárdi apátságot alapító I. Béla király nevét. A megújulásra képes nevelőtestület hagyományokat teremtett. Megtalálták az új utat a fejlődéshez, mely gimnáziumként újra vonzóvá tette az intézményt. Néhány évvel később a műszaki osztályok helyén informatikai profilú szakközépiskolai képzés indult.
2008-ban bővültünk: a gimnáziumhoz csatlakozott a szomszédságában álló, addig önálló kollégium és a szedresi általános iskola, ők öt éven át még a szedresi óvodát is magukkal húzták kibővült intézményünkbe. Közös igazgatású többcélú intézmény lettünk.
2011-ben – az akkori polgármester úr szavait idézve- az iskolánk úgy nézett ki, mint egy valóságos IBM központ. A tantervi változások naprakész követésének és egy EU-s pályázatnak lett az eredménye a sport-tagozat indítása.
2014-ben egy korszerű, tanulóbarát természettudományi laboratórium épült, nemcsak a mi diákjaink, hanem a velünk együttműködő 10 általános iskola számára is. A felső tagozatosok a mai napig szerdánkét megtöltik a laboratóriumot, hogy minél nagyobb barátságba kerüljenek a természettel. Ugyanakkor erős szálakkal kötöttük magunkhoz informatikai hagyományainkat: 2004 óta rendezzük meg minden évben az informatikai Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt, mely határainkon innen és túl viszi intézményünk jó hírét.
Mindenki ismeri a szlogent, hogy az I. Bélában mindig történik valami, valami jó, amitól nem egy unalmas hely. Örökös ökoiskola lettünk, emellett a Pécsi egyetem pedagógusképzésben segédkező partnerintézménye, mindemellett az Oktatási Hivatal más iskoláknak mintát mutató bázisintézménye, a nemzeti tehetségprogram részeseiként pedig akkreditált kiváló tehetségpont.
2020-ban egy környezetbarát, sokmilliós értékű OKOSKOCKA került nyertes pályázatunk révén a gimnázium udvarára, melynek hatására a fenntartó tankerület önerőből térkövezte, aszfaltozta az udvart. 2021-ben fenntartónk kezdeményezésére központi pályázattal újult meg a gimnázium külsője, hőszigetelést kapott és rengeteg napelem került az új tetőre.
Az eltelt 55 év valóságos tenger abban a cseppben, amit e köszöntő vissza tud idézni. Az 55 év távlatában elmondható, hogy intézményünk szerencsés csillagzat alatt született. 55 év alatt 6297 érettségizett fiatalt bocsátott útjára.
2022-ben az I. Béla Gimnázium ismert és kedvelt iskola Szekszárdon, a megyében és azon túl is.
A lényeget tekintve pedig nem változott: felelős, gondos, színvonalas oktató és nevelő munka folyt és folyik az épület falai között. Közösségüket szerető diákok, közöttük sok okos és tehetséges diák, kiváló pedagógusok, készséges segítő munkatársak vállalnak részt nap mint nap abban, hogy az intézmény jól megállja a helyét az iskolák között meglévő versenyben. Továbbra is őrizzük azt az egyedi szellemiséget a diák – a tanár és a szülői kapcsolatokban, hogy közös munkánk során hihetünk és hinnünk is kell egymásban."
A jubileumi ünnepség keretében a gimnázium színjátszó csoportja egy zenés versszínházi produkcióval készült erre az alkalomra. A versekből, versrészletekből, zenékből álló forgatókönyvet, az előadás koreográfiáját Csizmazia Ferencné tanárnő, nevelési igazgatóhelyettes, a színjátszó csoport vezetője készítette; a zenés ’hozzászólások’ Nemes András tanár úr zenei műhelyéből kerültek ki. Két különböző művészeti ágban zajló tehetséggondozó munka példás együttműködésének gyümölcse az előadás, melynek témája a szerelem. Ezt követően Barocsai Zoltán tanár úr a természettudományos kutatómunkákról tartott előadást a hallgatóságnak, majd gimnáziumuk Kadarka venyigék nevet viselő tamburazenekara szórakoztatta a nagyérdeműt szlavóniai-horvát dallamokkal. A kreatív írás foglalkozásokat Cselinácz Mónika tanárnő vezeti az érdeklődő fiataloknak, s ez alkalommal 4 tanuló munkája került bemutatásra. „Szeretném magam megmutatni” − ezt az Ady-idézetet viseli mottóul a gimnázium zsibongójának kiállítóterében délelőtt megnyitott diákalkotói kiállítás, melyet Bakos András tanár úr vezetésével nyitottak meg a szervezők.
Gimnáziumunk mindennapi életéhez szervesen hozzátartozik az elektronikus kommunikáció. Havelka Gyöngyi általános igazgatóhelyettes asszony mutatta be az idei tanévben megújult honlapunkat, amely minden érdeklődő számára elérhető. A zene minden formája egyszerre lehet örömforrás az előadónak és a hallgatónak, ennek ékes bizonyítéka jelenlegi és volt bélás diákok előadásának nagy sikere.
www.ibela.hu
Az oldalon lévő tartalmak, fényképek, videó anyagok szerzői jogokat tartalmaznak.