Itt tesszük közzé a gimnáziumi mindennapok, azaz minden egyes nap tervezett vagy tudott történéseit.
Kovács-Papp Anikó Tanárnő, Csordás Bálint Tanár Úr és Kasó Zoltán Tanár Úr óráit helyettesítjük.
FIGYELEM! A 9. évfolyam számára is megnyílt a lehetőség arra, hogy új laptopot kapjanak. Ehhez egy szülőnek (törvényes képviselőnek) regisztrálnia kell az igényt a Krétában. Az eszköz igényléshez szükséges regisztrációs folyamatot csak szülői, gondviselői jogosultsággal lehet elindítani, tanulói belépéssel nem lehetséges! A regisztrációt csak a törvényes képviselőnek beállított szülő, gondviselő tudja végrehajtani! KRÉTA Szülőknek mobilalkalmazásban, illetve asztali számítógépről a KRÉTA Elektronikus ellenőrzőjében ezt megtehet. TÁRGYI ESZKÖZ ÜGYINTÉZÉSE/ESZKÖZ ÜGYINTÉZÉSE menüpontot kell kiválasztania. Probléma esetén jelzést kell adni az ibelagimnazium@belamail.hu címre, megadva legalább a tanuló és a szülő nevét. November 30. a határidő.
Ma délután ünnepélyes keretek között veheti át a SZMJV Humán Osztály részéről megítélt Mecénás pályázat keretében 15 tanulónk és két felkészítő tanárunk az elismerést. Sikerükhöz szívből gratulálunk.
FIGYELEM! A 9. évfolyam számára is megnyílt a lehetőség arra, hogy új laptopot kapjanak. Ehhez egy szülőnek (törvényes képviselőnek) regisztrálnia kell az igényt a Krétában. Az eszköz igényléshez szükséges regisztrációs folyamatot csak szülői, gondviselői jogosultsággal lehet elindítani, tanulói belépéssel nem lehetséges! A regisztrációt csak a törvényes képviselőnek beállított szülő, gondviselő tudja végrehajtani! KRÉTA Szülőknek mobilalkalmazásban, illetve asztali számítógépről a KRÉTA Elektronikus ellenőrzőjében ezt megtehet. TÁRGYI ESZKÖZ ÜGYINTÉZÉSE/ESZKÖZ ÜGYINTÉZÉSE menüpontot kell kiválasztania. Probléma esetén jelzést kell adni az ibelagimnazium@belamail.hu címre, megadva legalább a tanuló és a szülő nevét. November 30. a határidő.
Laboratóriumunka a tolnai Wosinsky Mór Általános Iskola tanulói jönnek hozzánk laborfoglalkozásra. Választott témaköreik : 1-2. óra Robotika Péter Miklós Tanár Úr irányításával, 3-4. óra biológia -"Élőlények más szemmel" Maros Tünde Tanárnő vezetésével.
Nagy István Tanár Úr 15:00 órától általános iskolásoknak tart "Szeretem a kémiát" címmel szakkört.
FIGYELEM!A 9. évfolyam számára is megnyílt a lehetőség arra, hogy új laptopot kapjanak. Ehhez egy szülőnek (törvényes képviselőnek) regisztrálnia kell az igényt a Krétában. Az eszköz igényléshez szükséges regisztrációs folyamatot csak szülői, gondviselői jogosultsággal lehet elindítani, tanulói belépéssel nem lehetséges! A regisztrációt csak a törvényes képviselőnek beállított szülő, gondviselő tudja végrehajtani! KRÉTA Szülőknek mobilalkalmazásban, illetve asztali számítógépről a KRÉTA Elektronikus ellenőrzőjében ezt megtehet. TÁRGYI ESZKÖZ ÜGYINTÉZÉSE/ESZKÖZ ÜGYINTÉZÉSE menüpontot kell kiválasztania. Probléma esetén jelzést kell adni az ibelagimnazium@belamail.hu címre, megadva legalább a tanuló és a szülő nevét. November 30. a határidő.
17:30-tól Szalagtűző ünnepséget rendez gimnáziumunk, melynek helyszíne a Babits Mihály Kuturális Központ színház-és márványterme. A végzős diákoknak, valamennyi vendégünknek, a tanári karnak tartalmas időtöltést, jó szórakozást kívánunk!
Az iskolaszámítógép programtól az informatikai versenymozgalmakig címmel rendez konferenciát 2023. december 1-én Budapesten a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fóruma (NJSZT iTF) és az Óbudai Egyetem (ÓE), melynek fókuszában a hazai középiskolai informatikaoktatás és az idén 55 éves Neumann Társaság ahhoz kapcsolódó tehetséggondozási tevékenysége áll. Péter Miklós Tanár Úr a konferencián „A szekszárdi Neumann Verseny” címmel tart előadást.
Futsal Vármegyei döntő I. hely
2023.11.21-én (kedden) gimnáziumunk csapata méltón képviselte magát az V-VI. korcsoportos Diákolimpia 2023-2024. tanév vármegyei döntőjében, ahol I. helyezést ért el.
Ezzel az országos döntőbe jutottak.Eredményükhöz gratulálunk, további szép sikereket kívánunk.
A csapat tagjai:
Pintér Soma 9. A); Ignácz Bálint Lászó Márk, Mester Gergő (11. A); Máté Csaba (11. B); Bús Márton György, Marosi Róbert, Bakodi Előd (12. A)osztályos tanulók.
Felkészítő tanáruk: Müller Márk Tanár úr
2023.11.25-26-án rendezték meg Szekszárdon a Kárpát-medencei versenyt.„ÉN ITT VAGYOK – ÜZENET ÚJ-HULIGÁNIÁBÓL” Baka István vers-, énekelt vers- és prózamondó találkozón és versenyen gimnáziumunkat Dávid Marcell 11. A osztályos tanuló képviselte, aki Zalán Tibor író és Fábián Péter színész, rendező zsűritagoktól különdíjat érdemelt ki előadásával.
Felkészítő tanára: Csizmazia Ferencné tanárnő. Eredményükhöz gratulálunk, további szép sikereket kívánunk.
www.ibela.hu
Az oldalon lévő tartalmak, fényképek, videó anyagok szerzői jogokat tartalmaznak.