Itt tesszük közzé a gimnáziumi mindennapok, azaz minden egyes nap tervezett vagy tudott történéseit.
Nagy István tanár úr a Szegedi Tudományegyetemen laborlátogatáson vesz részt 15 diákunkkal. A tanár úr óráit helyettesítéssel oldjuk meg.
Gimnáziumunk fiú kosárlabda csapata a tolnai gimnáziumban14.30-16.30-ig edző mérkőzésen vesznek részt kosárlabda játékon és ultimate frizbin. A csapat tagjai: Gyöngyösi Máté Gábor, László Nándor, Szikszai Balázs János, Papp Zaránd, Nagy Krisztián 11. A-ból, Lakatos Attila, Erdélyi-Fodor Zoltán János 10. B. Kísérő tanár: Takács Mária Gabriella tanárnő.
Barocsai Zoltán tanár úr az Eszterházy Károly Egyetem TDK-tehetségútlevél a felsőoktatásba nevezetű rendezvényének tehetségfüzet díjátadóján vesz részt Egerben, Sánta Benedek és Nyerki Botond Balázs 11. A osztályos tanulókkal. Barocsai tanár úr óráit helyettesítéssel oldjuk meg.
Ziegler Teréz tanárnő Paksi Atomerőműbe utazik külön busszal a 10. C osztály diákjaival és a 10. B osztály egyrészével tanulmányi kirándulás céljából. A tanárnő óráit helyettesítéssel oldjuk meg. A 6. órára visszaérkeznek, ezt követően órarendszerinti tanításon vesznek részt a programban részt vevő tanulók.
a 12. A és C osztályból nyolc érettségiző tanuló középszinten gyakorlati vizsgát tesz testnevelés tantárgyból . A 12. A osztály vizsgabizottság tagjai: Molnár Attila, Szunomár Szabolcs tanár urak és Járai Ibolya tanárnő, a 12. C osztály vizsgabizottságának tagjai: Müller Márk tanár úr, Klem Rita, Járai Ibolya tanárnők. A vizsga 10.00 órakor kezdődik. A pedagógusok óráit helyettesítéssel oldjuk meg.
Kihívás Napja programhoz csatlakoztunk. Ennek keretében 7.30-7.45 „Mozdulj!” közös átmozgató torna lesz a tornapályán, amire minden diákot és pedagógust várunk. A nap folyamán pedig különböző állomásokon feladatokat oldhattok meg: 1.állomás: Pollball, 2. állomás: Terepfutás miniben, 3. állomás: Labdarúgás 3 lábbal, 4. állomás: Reflex gyakorlat párokban, 5. állomás: Tollaslabda, röplabda, frizbi, kosárlabda, ugrókötél. A program szervezője: Takács Mária Gabriella Tanárnő. Legyetek aktívak a mai napon is.
Barocsai tanár úr óráit helyettesítéssel oldjuk meg.
Nagy István tanár úr Paksi Atomerőműbe utazik külön busszal a 10. A osztály diákjaival és a 10. B osztály egyrészével tanulmányi kirándulás céljából. A tanár úr óráit helyettesítéssel oldjuk meg. A 6. órára visszaérkeznek, ezt követően órarendszerinti tanításon vesznek részt a programban részt vevő tanulók.
2025. 05. 28-án 15 órától a gimnáziumi érettségi vizsgabizottságok (vizsgáztató tanárok) tanácskozása zajlik: az érettségizők teljesítményeinek áttekintése és a szóbeli érettségi vizsgák előkészítése. Az értekezlet helyszíne a gimnázium tanárija.
2025.05.28-án 16.30 órától Szülői fórumot tartunk a Neumann teremben. Téma: Drog, cigaretta, alkohol káros hatásai, azok megelőzése. Előadó : Dr. Buda Bernadett
Várunk minden kedves érdeklődő szülőt az előadásra.
Barocsai tanár úr óráit helyettesítéssel oldjuk meg.
Sánta Benedek Norbert 11. A és Frei Márton 10. B osztályos tanulók pályamunkájukkal bejutottak a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia döntőjébe, melyre május 30-31-én kerül sor a Budapesti Műszaki Egyetem épületében. Felkészítő tanáruk: Barocsai Zoltán Tanár Úr.
További sikeres versenyzést kívánunk. Barocsai tanár úr óráit helyettesítéssel oldjuk meg.
Stockholmi Ifjúsági Víz Díj magyar döntője, Budapest. Előadók: Sánta Benedek (11. A), Tóth Ákos Gábor (11. C): Víz visszatartás és talajerózió csökkentés talajjavító anyagokkal. Nyerki Botond Balázs, Papp Zaránd (11. A): A gyapjú, mint lehetőség olajszennyezett vizek tisztítására. Felkészítő tanáruk: Barocsai Zoltán Tanár Úr. Sikeres versenyzést kívánunk.
Osztálykirándulás 2025.06.05-06-a között a 9-11. évfolyamon.
www.ibela.hu
Az oldalon lévő tartalmak, fényképek, videó anyagok szerzői jogokat tartalmaznak.