Itt tesszük közzé a gimnáziumi mindennapok, azaz minden egyes nap tervezett vagy tudott történéseit.
Barocsai Zoltán Tanár Úr és Biró Péter Imréné Tanárnő óráit helyettesítjük.
December 11-én rendezzük meg a Tolna Vármegyei Környezetvédelmi Vetélkedőt. Hat általános iskolai és négy gimnáziumi csapat jutott a vármegyei döntőbe. A verseny egyre nagyobb népszerűsége újabb nagy lépés a Zöldiskola progamunkban! Ezen a napon meghívásunkra Dr. Áder János volt köztársasági elnök látogat el Szekszárdra. A délelőtt folyamán a Vármegyeházán lesz a verseny megnyitója, ennek keretében kerül sor Elnök úr fogadására ünnepi keretek között, gimnáziumunk 12. A osztályos versmondója, Dávid Marcell, illetve a Kadarka Venyigék tamburazenekar zenés összeállítással készül. A megnyitót követően Dr. Áder János szakmai előadását hallgatják meg a vesenyzők és a két szekszárdi gimnáziumból delegált diákok. Az előadására delegált tanulóknak ünneplőbe öltözve kell megérkezniük a Vármegyeházára ezen a délelőttön 9:45 órára. A vetélkedőre délután 13 órától kerül sor gimnáziumunkban.
Gratulálunk a tartalmas programhoz a szervező ÖKO-iskolai munkacsoportnak!
Iskolaorvosi szűrővizsgálat: 2024.12. 13-án a 10. C osztálynak. A tanulók a Szent István tér 18. szám alatti rendelőbe érkezzenek 8.00 órára. Felügyelő nevelő: Mehicic Anikó
A vizsgálat kb. 12.00 óráig tart, azt követően a tanórákra vissza kell jönni a gimnáziumba. A vizsgálat ideje alatt a maszk használat kötelező.
December 14-én tanítás nélküli munkanap. Ezen a napon a tanulóknak szünet lesz. A nevelőtestület belső tudásmegosztás keretében 9 órától pedagógiai kérdésekről tanácskozik a gimnáziumban.
Gimnáziumunk versmondói, továbbá az I. Béla Diákszínpad tagjai és a Tambura zenekarosok is Mecénás támogatásban részesültek. A támogatásból 2024.12. 18-án 14 tanuló a Pécsi Nemzeti Színházban A hőstenor című előadást tekintik meg. Kísérő tanárok: Csizmazia Ferencné Tanárnő és Nemes András Tanár úr.
Gratulálunk az eredményes pályázathoz, a programhoz pedig jó szórakozást, maradandó élményeket kívánunk.
Sikeresen lebonyolítottuk Pályaorientációs napunkat. Köszönjük az együttműködő kollégák és diákok segítségét. Bízunk abban, hogy Mindenki számára használható ismerteteket tudtunk közvetíteni.
www.ibela.hu
Az oldalon lévő tartalmak, fényképek, videó anyagok szerzői jogokat tartalmaznak.