Itt tesszük közzé a gimnáziumi mindennapok, azaz minden egyes nap tervezett vagy tudott történéseit.
Gölcz Adél Tanárnő hiányzása miatt órái helyettesítettek.
Ma 17 órakor Szekszárd Város Önkormányzata a város Művelődési Háza színháztermébe hívta és várta az I. Béla Gimnázium tanárait, pedagógusnapi ünnepségre. Az Ünnepségen Gyurkovics János Alpolgármester, Polgármester úr köszöntötte a város tanárait.
A végzősök és az előrehozott érettségi vizsgát tevő tanulók a mai napon 16 óráig tekinthetik meg meg írásbeli érettségi dolgozataikat, és a 12. osztályosok átvehetik középiskolai bizonyítványukat.
Az érettségi dolgozatok értékelési útmutatótól esetleg eltérő javítására írásban észrevételt tehetnek, június 4-én 16 óráig. Az emelt szintű észrevételek rögzítését a Titkárságon kell jelezni. A középszintű észrevételekre is ott lehet űrlapot kérni.
A mai nap a Nemzeti Összetartozás Napja. Az első óra utolsó 15 percében iskolai megemlékezést tartunk az iskolarádión keresztül. A megemlékezést a 9. B osztálynak köszönhetjük. Az iskolai elektronikus hirdetőre a 10. C osztály állított össze prezentációt. A városi ünnepség 9 órakor kezdődik, a Babits Mihály Művelődési Ház Színháztermében. Az I. Béla Gimnáziumot a 10. C osztály képviseli. (Az első óra utáni szünetben kell indulni a városi megemlékezés színhelyére). A megemlékezést követően a Béla téren intézményünk nevében köszorút helyezünk el az Országzászlónál. A 10. C osztály képviseletében intézményünk csatlakozik ahhoz a mozgalomhoz, mely Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző kezdeményezése: 2019 óta minden esztendőben több tízezren adják elő együtt egy időben a Kárpát-medencében és világszerte a nemzeti összetartozás napja alkalmából Szarka Tamás Kézfogás című szerzeményét. A 10 C osztály kezdeményezésére megünnepeljük nemzeti összetartozásunkat Szarka Tamás Kézfogás című dalának éneklésével és a 10. C osztály tanulói által prezentált tánccal 2024. június 4-én 11-kor, az OKOS KOCKÁNÁL.
13 órától a tornateremben és a sportpályán testnevelés gyakorlati érettségi vizsga zajlik. A hatodik órában testnevelés órán részt vevő 10. B osztáy részt vehet a nyilvános vizsgán ill. a konditeremben és a szabadidős termben teljesíti a testnevelés órát.
A labor kísérleti feladatokkal felkészül az emelt szintű fizika szóbeli vizsgákra, így az ottani órák áthelyezése történik, mely a Krétában követhető.
Az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák kezdőnapja. A héten a szóbeli vizsgák színhelye az I. emelet 16; 17; 18;19-es terem, a labor, és délutánonként a II. emelti 50-es terem. Ezért teremcserék lesznek. A KRÉTÁban kell követni a termcseréket. A vizsgázók várakozó tere az I. emeleti zsibongó, azt kérjük, a vizsgák idejére (június 12-ig) az alsóbbéves diákok ne látogassák, adják át a teret az érettségizőknek (majd ők is visszakapják ezt a szívességet....) Tanáraink egy része vizsgáztató tanár emelt szinten, óráikat helyettesítjük. Fokozott csendet és nagy udvariasságot kérünk a máshonnan érkező vizsgáztatók és vizsgázók esetleges útbaigazításában.
A 11. évfolyamos földrajzot tanuló diákok egy részével Barocsai Zoltán Tanár úr két napos tanulmányútra indul Tihany környékére. A tanulmányi kirándulás (kihelyezett órák) az I. Béla Alapítványhoz érkezett célzott támogatás révén valósulhat meg.
A leendő 9. évfolyamosok idegen nyelvi (angol és német) szintfelmérője zajlik 15 órától.
17 órától a leendő 9. évfolyamosokat és szüleiket várjuk az első, beiratkozást megelőző szülői értekezletre.
Emelt szintű szóbeli vizsgák folytatódnak az I. emelet 16; 17; 18;19 teremben, a laborban és délután a II. emelt 50-es teremben. A KRÉTÁban kell követni a termcseréket. A vizsgázók várakozó tere az I. emeleti zsibongó, azt kérjük, a vizsgák idejére (június 12-ig) az alsóbbéves diákok ne látogassák, adják át a teret az érettségizőknek (majd ők is visszakapják ezt a szívességet....) Tanáraink egy része vizsgáztató tanár emelt szinten, óráikat helyettesítjük. Fokozott csendet és nagy udvariasságot kérünk a máshonnan érkező vizsgáztatók és vizsgázók esetleges útbaigazításában.
Megkezdődnek a tanévet lezáró osztályozó vizsgák azok számára, akik az Oktatási Hivatal határozatával egyéni munkarendben tanulnak.
Emelt szintű szóbeli vizsgák folytatódnak az I. emelet 16; 17; 18;19 teremben. A KRÉTÁban kell követni a termcseréket. A vizsgázók várakozó tere az I. emeleti zsibongó, azt kérjük, a vizsgák idejére (június 12-ig) az alsóbbéves diákok ne látogassák, adják át a teret az érettségizőknek (majd ők is visszakapják ezt a szívességet....) Tanáraink egy része vizsgáztató tanár emelt szinten, óráikat helyettesítjük. Fokozott csendet és nagy udvariasságot kérünk a máshonnan érkező vizsgáztatók és vizsgázók esetleges útbaigazításában.
Emelt szintű szóbeli vizsgák folytatódnak az I. emelet 16; 17; 18;19 teremben
Június 13-14. Osztálykirándulás!
Június 17-21. között középszintű szóbeli érettségi vizsgák.
A gimnázium laboratóriuma 5 millió Ft támogatást nyert a RICHTER GEDEON NYrt Centenáriumi Alapítványa által meghirdetett pályázaton.
Barocsai Zoltán Tanár Úr által menedzselt kutatásban Sánta Benedek 10. A és Frei Márton 9. B a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpián Budapesten kiemelt dícséretben részesült a "Talajok vízmegtartó kapacitásának növelése" című pályamunkájukért. Barocsai Zoltán Tanár Úr pedig - mint kreatív tehetségeket támogató tanár- díjazásban részesült. Gratulálunk mindhármuknak a kiváló teljesítményhez! Érdekesség, hogy e neves versennyel egyidőben zajlott a TUDOK poszter, valamint esszé versenye, ahová át tudtak "ugrani" (a tankerület autója jóvoltából). Az utóbbi versenyen esszéjükkkel I. díjasok, poszterükkel II. díjasok lettek ifjú kutatóink. Szívből gratulálunk!
www.ibela.hu
Az oldalon lévő tartalmak, fényképek, videó anyagok szerzői jogokat tartalmaznak.