Itt tesszük közzé a gimnáziumi mindennapok, azaz minden egyes nap tervezett vagy tudott történéseit.
Erdélyi-Fodor Mária Tanárnő, Somogyvári Orsolya Tanárnő és Biró Péter Imre Tanár úr óráit helyettesítjük.
18:00 órától a Jakucs László Középiskolai Földrajzversenyre jelentkezett tanulóknak az online CooSpace rendszer használatáról online bemutatót tart a verseny szervezője. Aki még nem ismeri a CooSpace rendszert, vegyen részt a mai vagy holnapi alkalmon, hogy a versenyen már ne legyen technikai nehézség.
18:00 órától a Jakucs László Középiskolai Földrajzversenyre jelentkezett tanulóknak az online CooSpace rendszer használatáról online bemutatót tart a verseny szervezője. Aki még nem ismeri a CooSpace rendszert, vegyen részt a mai alkalmon, ha a hétfői bemutatón nem vett részt, hogy a versenyen már ne legyen technikai nehézség.
Azok a tanulók, akik az I. félévben egyesületi igazolással kaptak a testnevelés óra legfeljebb 2 órája alól felmentést, s szeretnének a II. félévben is élni a felmentés lehetőségével, adják le haladéktalanul kérelmüket (egyesületi igazolással) a titkárságra.
2024.02.07-én Diákközgyűlés lesz a Neumann teremben 4. órában 10-11. évfolyam tanulóinak, 5. órában 9. és a 12. évfolyam tanulóinak. Kérjük az óráikat tartó tanár kollégákat, hogy kísérjék el tanítványaikat a diákközgyűlésre.
Szülői értekezlet 2024.02.07-én 17.00 órától a 9-12. évfolyamon. Minden osztálynak az osztálytermében kerül megtartásra a szülői értekezlet.
15:00-tól kerül sor a Fodor József Országos Biológiaverseny iskolai fordulójára a 9. évfolyamon. Gimnáziumunkat Babos Bence, Csóti Brigitta, Gál Boglárka, Hajdu Attila és Keresztes Boglárka Mercédesz 9. A osztályos tanulók képviselik. Felkészítő tanáruk: Somogyvári Orsolya Tanárnő. Sikeres versenyzést kívánunk.
Laborfoglalkozásra a Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola 8. osztályos tanulói jönnek hozzánk laboratóriumunkba. Választott témaköreik: 1-2 . órában Elektromosságtan Nagy István Tanár Úr vezetésével. 3-4. órában "Élőlények más szemmel" Kovács-Papp Anikó Tanárnő irányításával.
"Szeretem a kémiát" szakkörre várja Nagy István Tanár Úr az általános iskolás diákokat.
13:30 - 16:30 között kerül sor a Jakucs László Középiskolai Földrajzverseny iskolai fordulójára az A/17-es teremben. 13:30-tól ünnepélyes online megnyitó Youtube-on. A Szegedi Tudományegyetem vezetése köszönti a résztvevőket, röviden bemutatkozik a Földrajzi és Földtudományi Intézet és a szervező Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék. 14:00-tól kezdődik a 120 perces online verseny a CooSpace rendszeren kerül. Gimnáziumunkat két csapat képviseli: Varga Nándor Dániel 9. B és Török Szabina 11. C, Szűcs Barnabás 11. C és Horváth Norbert 11. A. Felkészítő tanáruk: Barocsai Zoltán Tanár Úr. Sikeres versenyzést kívánunk.
13:00 órakor kezdődik a Fodor József Országos Biológiaverseny iskolai fordulójára a 11. évfolyamon a kollégium info termében. Gimnáziumunkat Schmidt Péter Olivér 11. B osztályos tanuló képviseli.Felkészítő tanára: Somogyvári Orsolya Tanárnő. Sikeres versenyzést kívánunk.
14.00 órától kerül megrendézsre a Savaria történelemverseny következő fordulója, melyet a Garay János Gimnáziumban rendeznek. Gimnáziumunkból 4 tanuló jutott a következő fordulóba.
Az érettségi és a felsőoktatási jelentkezés végső határideje 2024. február 15.
Február 16-án, pénteken próbaérettségi lesz a végzős diákoknak magyar nyelv és irodalomból az érettségi jelentkezésnek megfelelően közép- és emelt szinten.
A Tudományról Diákoknak Kíváncsiságból (TDK) - Tehetségútlevél a felsőoktatásba címet viselő konferencián Egerben gimnáziumunk két csapata is helyezést ért el:
TERMÉSZETTUDOMÁNY SZEKCIÓ
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG ÉS KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS SZEKCIÓ
Gratulálunk Bosnyák Petra 11. C osztályos tanulónknak, aki kutatásával és annak bemutatásával a Kárpát medencei döntőbe jutott a TUDOK 2024 Műszaki- és reáltudományok Konferenciáján február 2-3-án, Budapesten. Felkészítő tanára Nagy István Tanár Úr. Gratulálunk a szép eredményhez! További sikert kívánunk!
Gimnáziumunk fiú labdarúgó csapata hétvégén Kaposváron, az országos döntőben 8. helyen végzett. A csapat tagjai: Bakodi Előd; Máté Csaba; Bús Márton György; Marosi Róbert; László Márk; Ignácz Bálint; Pintér Soma; Mester Gergő; Szeydl László. Felkészítő-edző-kísérő tanáruk: Müller Márk Tanár Úr.
Gratulálunk a csapatnak! További sikereket kívánunk!
www.ibela.hu
Az oldalon lévő tartalmak, fényképek, videó anyagok szerzői jogokat tartalmaznak.